Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az MNB óriási, 17-18 százalékos kamatot jelentett be.
Magyar Nemzeti bank Monetáris Tanácsa pénteken 8 óra 45 perctől 950 bázisponttal 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát, az eddigi 15,0 százalékról. Az 1 hetes fedezett hiteleszközét felfüggesztette a jegybank – közölte a monetáris tanács pénteken.
Azt is megjegyezték, október 14-től egynapos (T/N) FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdetnek meg napi rendszerességgel az eddigieknél magasabb kamatszinteken.
Virág Barnabás MNB-alelnök közölte azt is: az év végéig a jegybank biztosítja az energiaszámla kifizetéséhez szükséges deviza döntő részét. Ezzel a piacról kiveszik az energiaimporthoz köthető devizaigényt. Ez a mai naptól elindul, az MNB felveszi a kapcsolatot az energiaimport meghatározó szereplőivel.
A jegybank bejelentései után a forint azonnal erősödésbe kezdett.
Péntek reggel még a 429-es szint felett voltak az euróval szembeni jegyzések, mostanra pedig már a 417-es szint alatt járunk. Ezzel 12 egységet szárnyalt a hazai fizetőeszköz.
(MTI, Portfolio)
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba